Az autómentés során a vontatást végző cégnek számos szabályt kell betartania.
Viszont nem csak nekik, hanem a jármű tulajdonosának is szükséges figyelnie az előírásokra.
Rendkívül fontos ugyanis, hogy az autóvontatásra való várakozás közben biztonságban legyünk.
Nézzük, mit foglal ez magába.

Mindig tartsuk be az autószállítás szabályait

  • Parkoljunk a megfelelő helyen

Ha út közben hibásodott meg az autónk, gyakran nem tudunk már vele lejutni a forgalmas úttestről. Viszont ilyenkor is próbáljunk meg a forgalomtól a lehető legtávolabb parkolni. Ezzel is csökkenteni egy esetleges baleset okozásának lehetőségét.

  • Az elakadásjelző háromszög használata

Ha a meghibásodott gépjármű lakott területen kívül, az úttesten vagy a leállósávon robbant le, elakadásjelző háromszöget kell használnunk. Rakjuk azt az elromlott gépkocsi mögé, hogy a többi jármű vezetője elegendő távolságból figyelhessen fel rá.

  • Biztonságos helyen való várakozást

Amikor az autót leparkoltuk, illetve az elakadásjelző háromszöget megfelelően elhelyeztük, üljünk vissza a járműbe és várakozunk ott! Tartózkodjunk az autóban az autómentő megérkezéséig. Soha ne tébláboljunk az autó körül, a forgalomhoz közel. Ezzel ugyanis mások és saját magunk testi épségét is veszélyeztethetjük.

Talán ezt is élvezné

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük